409. fejezet

Leültünk a helyünkre, én pedig végigpásztáztam a tömeget, és gyorsan észrevettem Edwint és Avist. Rám sugároztak, és megkönnyebbülést éreztem az arcuk láttán – de egy csipetnyi csalódottságot is.

Anyám ma nem volt itt. Nem mintha számítottam volna rá – még mindig a kórházban volt –, de... mégis.

A ceremónia a különböző oktatók beszédével kezdődött, de nehezen tudtam összpontosítani. Szemeim folyamatosan a tömegben vándoroltak, gondolataim úgy repkedtek, mint egy eltévedt kolibri. Folyton a gyűrűre gondoltam, anyámra, a jövőmre... mindenre.