4. fejezet 4
Ryanre bámultam. Csodálkozás tükröződött a szemében, mintha most kapott volna el engem.
Felvonta a szemöldökét. "Mi?"
Elfordítottam róla a tekintetem, és körülnéztem, hátha hallotta valaki. Mindenki minket nézett, miközben egymásnak suttogtak.
Nem volt elég hangos ahhoz, hogy meghallják. Lehunytam a szemem és vettem egy mély levegőt.
Kinyitottam a szemem és felnéztem rá.
– Csak mozdulni tudsz?
"Miért?"
– Mit akarsz, Ryan?
– Miért nem meséltél magadról, amikor megkérdeztem, ki vagy?
Megforgattam a szemeimet. – Nem tartottam fontosnak, hogy meséljek magamról. És amúgy sem vagyunk olyan közel.
Elhallgatott. Rápillantottam, és arra gondoltam, hogy lehet, hogy egy kicsit goromba vagyok.
De nagyot tévedtem! Mosolygott. El akartam ütni a mosolyát.
– Ryan, mit csinálsz vele?
- hallottam egy hangot és mögé néztem. Sophia volt. Ő volt a falkánk Delta lánya. Mindenki tudott a kilétéről, és ezért kószált az iskolánkban, mint egy királynő. Első célpontja Ethan volt; azonban soha nem törődött vele.
Ryan elhátrált tőlem és megfordult.
– Semmi, édes. Azt hittem, szükségem van valakire, aki körbevezeti az iskolát.
"Mi? Ezt el kell mondanod. Menjünk. Körbevezetek." – mondta Sophia boldogan. Néhány lányt is érdekelt.
Rosszul éreztem magam rájuk nézve. Hogy tetszhetne nekik egy olyan fiú, mint Ryan? Hacsak nem voltak hajlandók egy éjszakás kalandra, mint ő.
Ryan felém fordult.
– És te.
ránéztem. Féltem, hogy mindenkinek mesél rólam.
– Örülök, hogy találkoztunk, kicsim. Nevetett, és rám kacsintott.
meg voltam döbbenve. Megfordult, és Sophiához sétált. Kezét a dereka köré fonta, és elindultak, hogy körbejárják az egész iskolát.
Még mindig mindenki engem nézett. Annyira dühös voltam, hogy nem tudtam megmagyarázni. Füstöltem. Csak okot adott másoknak, hogy rám figyeljenek, ami nekem kezdettől fogva nem tetszett.
Teresa hozzám rohant. – Minden rendben? – kérdezte aggodalmas arccal.
– Mi történne?
"Láttam Ethant és Julie-t. Aztán Ryant és Sophiát láttam kijönni erről az oldalról. Most mindenki téged bámul."
"Nem történt semmi. Ryan idegesített."
"Ő mi? Miért?"
Megráztam a fejem és újra kinyitottam a szekrényemet.
– Mit nézel?
Hallottam, ahogy Teresa másokkal kiabál. Mindenki lenézett rólam.
Meg kell mondanom, Teresának volt olyan aurája, hogy bárkit lecsukjon. Béta nőstény volt.
Ő is elővette a könyveit, és elmentünk az óráinkra.
Amikor az utolsó óra volt, összevont osztály volt, egész éves diákokkal.
Az órarend szerint Teresa ma nem volt velem az órán.
Nem voltam barátságos másokkal, ezért minden alkalommal egyedül kellett részt vennem az órán.
Ethan azonban ebben az osztályban is járt. Körülnéztem, és láttam, hogy két üres ülés van hátul, az ablak mellett. De aztán megláttam, hogy ki ül ezek előtt az ülések előtt.
Ethan és Julie ott ültek.
Idegesen az ajkaimba haraptam, és elindultam előre. Nem néztem Ethanre. Az, ahogy tegnap este megsértett, elég volt ahhoz, hogy elkerüljem, és megint volt barátnője. Tehát meg kell tartanom magam.
Leültem a Julie mögötti ülésre. Próbáltam elkerülni, hogy előre nézzek.
Kinéztem az ablakból. Ma tiszta volt az ég. Napsütéses nap volt. A napfény a padomra esett az ablakból.
– Mr. Iversen, késett.
– hallottam William professzor hangját. Elfordítottam a fejem és Ryant láttam az ajtóban állni.
– Nos, elfoglalt voltam barangolás közben – úgy értem, körülnéztem, professzor. – felelte hanyagul.
William professzor kemény volt. Nem is bánt Ethannel királyként, így Ryan sem volt különleges számára.
– Ez az első órád, úgyhogy elengedem. Legközelebb ne késs. Különben…
– Ellenkező esetben adjon őrizetbe, vagy vágja le a nyomaimat. Rendben van, professzor. Nyugodtan.
Ahogy Ryan félbeszakította Mr. Williamet, másokat megdöbbentett.
Ryan körülnézett, és szeme találkozott az enyémmel. Hírhedt mosolya visszatért az arcára.
– Nézd, milyen dögös!
Hallottam néhány lányt. Hogy tudtak ilyen hangosan suttogni!!
Azonnal megpróbáltam elrejteni az arcomat a kezeimmel Ryan elől.
Ethan felém fordította a fejét, mintha látná, kit néz Ryan.
Nem néztem Ethanre. Miért tenném? Nem azt mondta, hogy nem vagyok az ő típusa?
"Hagyd abba a bujkálást, bébi. Nem is bujkálsz rendesen. Gyere ide. Hadd bújtassak a kabátomba."
Mindenki hallotta Ryant és nevetett.
Elmozdítottam a kezeimet az arcomról, és Ryanre néztem, aki most ott állt mellettem.
– FIGYELEM, MINDENKINEK.
William professzor mindenkire kiáltott. A többi lányra pillantottam. Úgy néztek rám, mintha bűncselekményt követtem volna el.
'Mi? Azt hiszik, hogy vele vagyok? Épp tegnap jött vissza. mi a baj velük??'
"Összpontosíts, koncentrálj. Vagy velem akarsz letartóztatni?" Újra hallottam Ryant.
Lehunytam a szemem és összeszorítottam az ökleimet.
Ez a fiú az idegeimre ment.
Miért beszélt egyáltalán hozzám? Nem ismertük egymást olyan jól.
Nos, gyerekkoromban néha elmentem a falkába anyámmal. Szóval egy jó ideje láttam őt. Ennyi volt. Vagy játszottunk egyszer-kétszer, de nem többet.
Kerültem, és igyekeztem az osztályra fordítani a figyelmemet.
– Kérem, próbáljon mindent megérteni, és nem ismétlem meg többet. William professzor ezt mondta, és a kivetítőhöz fordult, hogy mutasson valamit.
A tekintetem azonban Ethanen volt. Nem nézett ki jól a helyén. Az arca komor volt. Nem láttam Julie-t beszélni vele az egész osztályban.
A másik dolog, amit észrevettem, hogy ez a két testvér soha nem beszélt egymással. Volt egy pletyka, hogy nem szeretik egymást. Miért volt ez?
Valahogy elvesztem Ethan oldalprofiljában. Nekem ő volt az egyetlen. Nem számít, ki jön elém, minden gondolkodás nélkül őt választanám. Az arca azonban arra is emlékeztetett, amit tegnap este mondott a klubban.
Hirtelen levegőt éreztem a jobb fülemben. Majdnem ziháltam, de megakadályoztam magam, amikor meghallottam Ryant.
– Értem. Szerelmes vagy belé.