3. fejezet 3. sz

Vivian felpattant, és arcon csapta Emmát.

„ Ördög ribanc? Csak féltékeny vagy, amiért Matt szívesebben lenne egy hozzám hasonlóval!

– És te csak egy szörnyű kurva vagy, aki nem tud saját férfit szerezni. Mi ez, mint a negyedik pasi, akit elloptál? Legyen egy kibaszott élet!"

Vivian szinte sértettnek tűnt. Kivágta magát, és meghúzta Emma haját. Elege volt. A dühöt, amit egész nap eltemetett, már nem lehetett elnyomni. Az italtól felbátorodva visszarohant Vivianhez, és egy teljes macskaharcba keveredtek. Karcolták, pofoztak és húzták egymást. Emma testen kívüli élményben volt része. Azt akarta, hogy Vivian úgy fájjon, ahogy neki fáj. Bement egy újabb pofonért, de Matt beugrott közéjük.

– Állj meg! – kiáltott fel. – Csak állj meg!

A lányok elhátráltak egymástól. Emma vérében még mindig forrt a düh. Tűzről szálra ki akarta rángatni annak a menyecske haját. De Matt iránti haragja más szinten volt. A nap végén ez az ő dolga volt. Lehet, hogy Vivian elcsábította, de semmi sem történt volna köztük, ha nem akarta volna.

– Távozz tőlem! Emma elhessegette.

– Bocsánatot kell kérned Viviantől – mondta Matt.

– Elnézést?

„ Amit mondtál, az kegyetlen és szükségtelen volt. Megértem, hogy elárultuk, de ehhez éretten kell fellépnie. Nem engedem, hogy így bánj Viviannel. Kérj bocsánatot."

Emma elképedve bámult rá. Úgy érezte, most látja először. Az együtt töltött idő gyengéd emlékeit most új emlékek szennyezték be. Nem ő volt a hős a történetében. Nem ő volt az a jóképű herceg, aki elrángatta őt szörnyű életétől. Senki nem akart ilyet tenni. Senki sem jött, hogy megmentse. Meg kellett mentenie magát.

Abban a pillanatban undort és szánalmat érzett irántuk. De amilyen dühös volt, olyan összetört. Annyira megszakadt a szíve. Könnyek szúrták a szemét, és gombóc keletkezett a torkában.

– Bocsánatot akarsz kérni Viviantől? Rendben. Itt van – mondta, és Vivianre nézett. „ Sajnálom, hogy olyan alacsony az önbecsülésed, hogy csak elfogott férfiak után tudsz menni. Sajnálom, hogy soha nem lesznek igazi barátaid, mert sajnálom, soha senki nem akar majd a barátod lenni. – mondta Emma őszintén.

– Mi ütött beléd? – kérdezte Matt. „Ez nem bocsánatkérés! Csináld rendesen!” Parancsolt. Hideg szemekkel nézett rá, és ez fájt neki. De nem tudta tovább kimutatni a fájdalmát. Véget kellett vetnie ennek, és el kellett tűnnie onnan.

„ Nem vagyok az engedelmes kis barátnőd. kidobtalak. Mint 10 perccel ezelőtt, emlékszel?

– Itt nem ez történt! – kiáltotta Vivian.

– A legjobbakat kívánom mindkettőtöknek. Emma figyelmen kívül hagyta Vivian kitörését. – Baszd meg magad!

Matt és Vivian döbbent csendben meredtek rá. Emma olyan szelíd, csendes lány volt. Nem ez a heves és tüzes nő előttük. Vivian mindennél jobban dühös volt. Ennek nem így kellett történnie. Emmának könyörögnie kellett volna, hogy ne tegyék ezt vele. Sírnia kellett volna, hogy Matt ne hagyja el. Viviannek látnia kellett azt a káoszt, amit Emma életében okozott. Ez volt az, amiből boldogult, és most nem tudta megjavítani. De legalább megelégedéssel látja, hogy szomorú, átázott Emma jelenetet készít kedvenc helyén. Soha nem tudna visszajönni. És ezt Emma tudta.

Emma kiszaladt Tremaine-ből. Átfutott a heves esőben, amíg úgy érezte, messze van az összeomlástól. Az adrenalin és az alkohol keveredett a szervezetében. Szédült az érzelmektől, és a nap eseményei megrázták. A fények, az eső és a könnyek elhomályosították a látását, és minden érzés, amit lenyomott, elszabadult.

Emmát a mostohaanyja eladta , a szobatársa megtévesztette, a barátja pedig elárulta. Nem volt hova mennie. Gyermekkori otthona az elhanyagolás és a bántalmazás barlangja volt. De nem hagyhatta, hogy Jane eladja. Mielőtt édesanyja meghalt, Emma megígérte, hogy megőrzi otthonukat és az egykoron szép emlékeket. Megígérte, hogy gondoskodik az apjáról. Megígérte, hogy megvédi a családot, és ez az anyja iránti szeretete.

Nem tudott visszatérni a kollégiumába. Nem volt kétséges, hogy Vivian kizárta őt. Sabrina a szülei otthonában volt a hétvégén, így nem tudott elmenni hozzá. A viharban rekedt. A problémáit egy szóval meg lehetne oldani. Pénz. Pénzt, hogy megmentse otthonát. Pénz, hogy megmentse magát.

Dühében azt mondta Jane-nek, hogy ezt a pénzt egyedül fogja megszerezni.

– Mire gondoltam? – kiáltott fel a lány. – Honnan szerzem azt a pénzt? Emma kóborolt az utcán, zsongott az alkoholtól és a rátörő érzelmektől.

Volt valaki, aki segítene neki? Hogyan kellett volna 50 000 dollárt szereznie?

Felpattant a fedő, amit a kínjára helyezett, és engedte magának, hogy érezze gyötrelmét. Nem csak a nap, hanem az évekig tartó bántalmazás miatt is. Emma soha nem engedte meg magának, hogy összetörjön. Soha nem akart senkinek a terhe lenni. A vágy, hogy elveszítse az irányítást, elhatalmasodott rajta, de tovább kellett lépnie. Órákon át kóborolt az utcákon.

– Beteg leszek – szipogott. „Talán el kéne szállnom” – de fogalma sem volt, hová megy.

Emma az út szélén állt, és megpróbált lejelölni egy autót. Senki sem állt meg érte. Néhány autó vízzel fröcskölte, ahogy elhaladt. Semmiképpen sem tudott tovább nedvesedni. A nedvesség minden centimétere telített volt esővel. Emma megborzongott, ahogy a víz meghűtötte a csontjait. A problémák egyre csak nőttek rajta. Úgy tűnt, nincs vége a zűrzavarnak az életében. De abban a pillanatban csak egy forró zuhanyra és egy kis kedvességre vágyott. Folyamatosan próbált megállítani valakit, de senki sem tette meg. A kétségbeesés pillanatában beugrott az utcán a szembejövő forgalomba.

Egy autó jött neki, a fényszórók egyre világosabbak lettek, ahogy közeledtek. Emma nem hátrált meg. Ha így járt, hát legyen. Nem törődött vele. Talán ez jobb lenne. Behunyta a szemét, kinyújtotta a kezét, és üdvözölte a feledést.

Az autó megcsúszott és megállt. Emma kinyitotta a szemét, és egy fényes, fekete sportkocsit látott. Az eső képtelen volt hozzáérni. Ez volt a legfényűzőbb autó, amit valaha látott. Mielőtt Emma megmozdulhatott volna, a sofőr letekerte az ablakot, és belülről kiabált vele.

– Mi a fenét csinálsz? Ez egy férfihang volt. Emma az ajtóhoz ment. Abból a kevésből, amit a lány látott belőle, jóképűnek tűnt, és gazdagság áradt belőle.

„ Sajnálom. Megzavarhatlak egy kört?

A férfi fel-alá nézte, és kigúnyolta.

– Nem keresek semmilyen társaságot. Felhajtotta az ablakot, és kihámozta.

Emma az utcán maradt, körülötte szakadt az eső. Minden, amit aznap visszatartott, felrobbant benne. A földre rogyott és zokogott az utcán. A mostohaanyja eladta. A barátja megcsalta. A szobatársa elárulta. El fogja veszíteni a házát. Apja egyre mélyebbre süllyedt a függőségében. És valahogy elő kellett jönnie 50 000 dollárral.

Lelkében minden rost kikopott.

Amikor aznap este kiment autózni, nem számított arra, hogy majdnem megöl valakit. De ott volt. Az utca közepén állva, átázott az eső. Meg volt róla győződve, hogy egy szexmunkás volt a szerencséje. Elhajtott tőle, de megállt, amikor látta, hogy az utcán esik.

Valami a szituációban megrángatta a szívét.

„ Vagy én vagyok a legnagyobb idióta a Földön” – mondta magában. – Vagy ő a legjobb színésznő a Földön. Ugh. Ezt nagyon meg fogom bánni.” A férfi felé fordult. Úgy tűnt, őszintén meglepődött, amikor látta, hogy visszatér. Kiszállt az autóból, és egy esernyőt tartott a lány fölé.

– Szálljon be.

Emma ránézett, és pislogott a szemével. W… mit?

Ez az univerzum adott neki jelet? Drágának tűnt. Egy terv kezdett kialakulni a fejében. A nő berohant az autóba, és a férfi undorodni látszott.

– Hová viszlek?

– Hm… – Emma nem tervezte ennyire előre. Nem volt hova menni, most nem. "Nem tudom. Jelenleg nincs sehova, ahová menni szeretnék.”

A férfi rábámult. Emma visszabámult rá, és újra arra gondolt, milyen drágán néz ki. Volt pénze, és nem félt megmutatni. Talán ezt a maga javára fordíthatja. A gondolat visszataszította, amint eszébe jutott. Ám összetört elméje nem volt képes arra, hogy a pillanatban tovább gondolkodjon. És abban a pillanatban csak egy dologra volt szüksége. Egy dolog, ami megoldaná a problémáit.

Pénz. Emma tudta, hogy utálni fogja magát emiatt, de…

– Öhm… gazdag vagy?