17. fejezet
Az önbizalmam némileg alábbhagyott a hazaút során. Sinclair annyira titokzatos volt ebben az illatjelölő üzletben, és nem szeretem, ahogy állandóan rám néz – mintha valami préda lennék, akit fel kell falni.
Még mindig nagyon sok mindent nem értek ebben a szóban, például, hogy a gyermeke hordozása hogyan tud nekem inkább farkasszagot érezni, vagy hogyan hagyhat valaki nyomot, amit érezni és szagolni kell, nem szabad szemmel látni. Nem először irigylem a váltóváltók felfokozott képességeit. Minél több idő telik el, annál jobban elvarázsol az átalakulás gondolata, hogy kiengedjem a belső állatot, és hogy valóban vad és szabad legyek. Nem tudom, miért tetszik annyira az ötlet – nem mintha lenne egy belső állatom, amit el kell engednem, szóval nem is maradok ki.
– Idegesnek tűnsz. Sinclair észreveszi, egyik saját kezével a térdemet támasztja, miközben az autó száguldozik. Persze az érintése csak még jobban idegesít.